2013. május 1., szerda

leveskés momentumok

édes jóistenkém, most nézem csak, hogy mennyien várjátok, hogy megosszam az újabb finom kreálmányokat :) annyira jó érzés, hogyha idetévedek, akkor indig valamilyen pozitívumot kapok Tőletek! jelen esetben megvan a 3200. látogató. abszolút nem számítottam rá, mert ugye a blog csak úgy hobbiként indult és mostmár lényegében, ha jók az információim nagyon sok helyen szerepelek és adjátok Ti is tovább ismerőseiteknek a kis linket (természetesen, ezért is egy örök hála :)).




az utóbbi időben rákaptam a gyors levesek készítésére és nem bírom megállni, hogy ne dobjak valami finomságot össze. a koncepció mindig az, hogy ami itthon van, abból próbálok valami újat, laktatót és persze kellemesen finom ízvilágot varázsolni.
most a diéta azon szakaszában járok, hogy megint elvagyok a világgal. habár nőből vagyok és rendkívül kritikus szemmel nézek magamra, de azért engedélyezek néha magamnak egy kis xilites lekvárt vagy valamilyen édességet, amit ehetek, ugyanis egy új nadrág vásárlásakor megint egy számmal kisebbet kellett vennem. ezt hívják meglepetésnek, amikor azt állítod, hogy tuti, hogy felszedtél pár kilót, közben pedig csak te nem érzed, hogy valami megint kevesebb :)

másik fontos dolog, hogy megkóstoltam a sajtot újra másfél év után, de ugye, ami egyszer nem működik, azt ne erőltessük. nem voltam jól tőle, nagyon befáradtam és jöttek a szokásos diszkomfort érzetek. mondtam a diéta elején, ha egy mód van rá, akkor nem térek vissza a régi ételekhez és adalékokhoz, tartom! csak kérem szépen a vendéglátóegységeket, hogy ami padlizsánágyon van írva, oda ne tegyenek bele sajtot, ha lehet, köszönöm! nem tudtam kikerülni, de azért ezt is pozitívan fogom fel, hogy megint tudom a határaimat vagy inkább megerősített a dolog, ez már részletkérdés.

viszont képzeljétek, isteni finom zöldséges kókusztejes levest főztem és nagyon egyszerű elkészíteni és még gyors is. szóval 2 nagy fej hagymát felaprítunk szálasra. beledobjuk egy nagy fazékba, olívaolajjal meglocsoljuk. amíg üvegesedik, felkockázunk csirkemellet, majd hozzáadjuk a puhuló hagymához. annyit husit teszel be, amennyit szeretnél, fazék - és húskedvfüggő. és persze pici vizet ne felejtsük el, mert odaég ám, ha nem vigyázunk :)
kis só, bors, zöldfűszer, fokhagyma és tegyünk bele gombát, ha szeretjük és hagyjuk átpuhulni együtt ezeket az alkotóelemeket. mikor félig kész a gombás, hagymás husi adjunk hozzá mirelit vegyes zöldséget és hagyjuk tovább a fedő alatt. a puhulás innentől már nem sok idő, amikor kész, akkor hozzáöntünk egy 4dl-es kókusztejet, hagyjuk, hogy kicsit rotyogjon. teszünk bele fahéjas- szerencsendiós fűszert, pici só, bors, zöldfűszer, fokhagyma. és egyszóval a thai konyha máris itt van a lakásban :)
annyira imádom, hogy bármilyen zöldséges, húsos verzióban meg tudom csinálni. egyszerűen nem lehet megunni ezt az ízvilágot :) szóval nemcsak mirelit vegyes zöldséges jöhet, hanem bármi, amit éppen megkívánunk és szeretnénk a levesbe tenni.

tudom, hogy furcsán hangzik, de sokat nyertem ezzel az ételallergiával, mert nemcsak életmód, új élmények, hanem annyi kreatív recept és még mindig nincs vége, egyszerűen szeretem...:)



2013. március 14., csütörtök

jelszavaink: távol-keleties ízek, gyorsan, ügyesen

egyszerűen imádom, amikor csak úgy valamit akarok főzni. kimegyek a konyhába és megnézem, hogy mi van a hűtőben és a szekrényben. és ekkor jönnek az ízek, imák, szerelmek. nem gondolkozom sokat, csak hagyom, hogy valami bevillanjon és megyek az intuícióm alapján a megálmodott úton.


valamelyik nap ugyanez történt. mondjuk már éhes voltam, de fogalmam sem volt, hogy mit ennék nagyon szívesen. felderítettem a konyhát és láss csodát, máris sok kincset találtam, ami lényegében egy csodafinom receptet is eredményezett. fahéjas, aszalt szilvás csirke kókusztejjel meglocsolva, kagylócskával.



szóval elővettem a kedvenc kis vágódeszkámat két nagy fej hagymát felvágtam szálasra. majd jött két szép csirkemell, amit apróra felkockáztam. közben ugye kikészítettem a mandulát és gyorsan az aszalt szilvát is, amit kisebb darabokra szeltem.

elővettem egy közepes lábast olívaolaj, bele a szálas hagyma és pirítás. amikor kicsit kezdett már üvegesedni, hozzáadtam a pici aszalt szilvákat. hagytam, hogy kicsit összeérjenek az ízek, de közben kevergetni kell, nehogy odaégjen vagy ragadjon. 
elkezdtem egy kellemesen édes illatot érezni, ez volt az egymáshoz puhulás jele, ekkor gyorsan tettem hozzá érzésre még mandulát és picit átpirítottam. természetesen kis bors, fokhagyma és zöldfűszer elmaradhatatlan mellé.


ezek után jött a csirkemell, beleöntettem és összeforgattam ezzel az alakulóban lévő illatos csodával és lefedtem. természetesen pici vizet öntöttem alá, hogy ne égjen oda és legyen egy pici leve is a végén. hagytam, hogy az orrom vezessen.



közben a másik rezsólapon elkezdtem vizet forralni. vettem ugyanis a tesco-ban gluténmentes kagylótésztát és ki kellett próbálnom, hogy tényleg megéri-e az árát. szóval bugy-bugy, kis olaj, só és bele egy minimális adag tészta és várni, hogy megpuhuljanak a kicsi kagylók.



a husink közben elkészült, kibontottam a kókusztejet és hozzáöntöttem a pörkölthöz. majd egy kicsi fahéj, só, bors, fokhagyma és máris más konyhában érzem magam.



a tészta is kész s abszolút kedvelhető a színe is, innentől nincs probléma.



talán azért is született meg ez a recept, mert nagy kókusztejimádó vagyok és elkezdtem érdeklődni a távol-keleti konyha iránt és mikor, ha nem most próbálom ki, amikor még javában tart a szerelem ? :)



nos ilyen lett a finomság, de ez még kókusztej nélkül van (ugyanis elsőre nem vettem hozzá, de majd csinálok hozzá képet, mert mindkét opció finom). próbáljátok ki, semmiféle furcsa íz nincs benne és nagyon hamar elkészül. 




2013. március 6., szerda

véletlen telefonhívás :)

tegnap beszélgettem Nagyimmal telefonon és megkérdezte, hogy "van mit enned Kisunokám?". természetesen igennel válaszoltam és nagyokat nevettem közben, hiszen ő is tudja, hogy mindig főzök. aztán megkérdezte, hogy "ugye le is fényképezed a finomságokat, hogy meg tudjam majd nézni?". és ekkor villant be, hogy habár valóban mindig dokumentálom az új és finom nyamiságokat, valamiért kevés időm van és azt nem tudom csinálni, amit elhatároztam annak idején, hogy bizony rendszeresen fogok. ez bizony az, amire gondoltok, hogy ide firkálok sok receptet.

valamelyik nap gondolkoztam azon, hogy igazából hogyan tanultam megfőzni, mi alapján választok alapanyagokat, mi szerint döntök, hogy mi lesz a menü. szerintem, túl sok időm lehetett, hogy ezen gondolkoztam, de annyira édes képek és emlékek villantak be, hogy nem tudtam nem mosolyogni rajta. emlékszem, hogy amikor olyan 5 éves lehettem, már a konyhában leskelődtem, hogy Anyum mit csinál, akkor olyan elérhetetlennek és bonyolultnak tűnt minden. főzés ugyanmár, mindenféle komoly és komplikált dolog :) aztán kamaszkor kellős közepén voltak kisebb önálló próbálkozásaim, de azok megint azt támasztották alá, hogy bizony lehet, hogy nekem más merre kellene próbálkoznom.
sokáig tényleg úgy gondoltam, hogy nem leszek olyan tehetséges és ügyes a konyhában, mint az Anyukám. ha jön hozzánk valaki vendégségbe, mindig hatalmas dicséretet kap vagy, ha csak otthonról hozok valamilyen finomságot, akkor is mindig kap bókot :) 
nos igen, bevallom, hogy szeretnék ilyen lenni, hogyha bárki megkóstolja a finomságot, akkor azt monjda "hmhmhm..." és valamilyen gasztronómiai orgazmust él át. igen Anyum, a tiéd ilyesmit okoz, úgyhogy nagyon össze kell magamat szedni :)

visszatérve a kezdeti tanulópénzekre, be kell valljam, hogy a kollégium megváltoztatott bennem valamit. az elején nem volt ciki, hogy hoztam hétvégente a kis bödönöket otthonról, de aztán rájöttem, hogy semmi sem időtálló, no meg irtó nehezek, úgyhogy valami más taktikát kell kitalálnom, mert ez nem fog működni. a fagyasztott levesek kiengedve nem az igaziak, pedig eredetileg isteni finomak voltak.
és akkor valami isteni szikra történt, hogy ugyanmár én fogok félni ettől az egésztől? ha nem sikerül, akkor ez van, majd kísérletezünk. óóó nem lett elég vékonyra aprítva a hagyma, nah és ettől nem lesz finom? picit fűszeresebb lett a husi? úristen, de ettől még finomabb.
szóval rájöttem, hogy a konyhában is intuitív módon kell létezni, akárcsak a kis életemben, vagy mered vagy bánni fogod egy életre ;) 

aztán több mint egy éve felütötte fejét az ételallergiám, ami nagyon komplex, így egyértelmű volt, hogy főzés, főzés, kísérletezés, kísérletezés ezerrel. végülis nem haltam éhen, sőt mondhatni egész jó recepteket kreáltam. büszkén mondhatom, ha otthon vagyok még sütök is. zárójelben megjegyezném, hogy  a koliban nincs sütő, így csak akkor tudok eme új szenvedélyemnek hódolni, ha a családom vagy a barátaim közül valaki befogad és megszán egy sütési lehetőséggel :D

igazából most minden rendben van a diétával is, megint kikísérletezgettem pár kellemes receptet, amit posztolni fogok képekkel együtt, ígérem! azt is el kell mondjam, hogy most olyan balansz állapot van buddhásan, ami azt jelenti, hogy béke és boldogság a köbön. sokat filózom azon, hogy vajon mikor nyithatnék egy étterem jellegű csodakuckót, ahol mindenféle finomat sütünk, főzünk az ételallergiásoknak. jóóóó, nemcsak sorstárstesóimnak, hanem jöhet bárki, csak ugye nehéz egy ilyen helyet találni mostanság, de azért akadnak. 
valahogy most olyan állapotban vagyok, hogy minimum ötvenezer dolgot megvalósítanék egyszerre, ha lehetne. de hááát mindent a maga ki idejében, szépen, lassan, fokozatosan. azt hiszem értékelni az élet apró csodáit meg lehetőségeit és hagyni, hogy a dolgok önmaguktól beteljesüljenek (persze azért kísérletezni lehet ;))

pusziipacsii