11 és fél hónapos lettem :)

Bogyókáim!

ne haragudjatok, hogy ennyire későn jelentkezem, de azt hiszem időnyerős problémáim vannak és nem tudom mindig megfelelően kihasználni, ha akad egy kis szabadidőm. de ígérem,hogy ez most meg fog változni és végre visszatérek ahhoz, amit igazán szeretek:) néha belefutok nehéz periódusokba és elhanyagolok pár dolgot, de a sütés - főzés nem áll meg, így egyértelmű, hogy Nektek fogok mesélni:)

szóval, ha jól láttam, akkor szeptemberben tettem tiszteletemet, ami kicsit kellemetlen, mert közben alkotok és sorakoznak a finomságok, de ugye emellett rengeteg kötelezettségem is van. nah,de most nem akarom hárítani a dolgaimat, inkább csacsognék, hogy mi történt, mióta nem adtam életjelet magamról :)

belépek lassan a 12. hónapba a diétával és azon kapom magam, hogy 20 kg-val könnyebben élem kicsi kis életemet, jókat főzögetek és közben mindennap nevetek. szerintem ettől nincs jobb. vagyis de, nincs már pocakom sem. meséltem az ismerőseimnek, hogy mennyire "durva" érzés volt, mikor ültem a trolin és azt éreztem, hogy valami kellemetlent érzek a kézcsontjaimmal. kiderült, hogy a csípőcsontom kicsit szúr. bevallom, ezek nekem még mindig furcsa dolgok, érzések, de már kezdem megszokni, ha ruhát vásárolok és a kisebb számokból kell. nah meg persze, hogy kellemes bókokat kapok ellentétes nemű kis barátainktól :D

nah,de ne pszichologizáljunk ennyit, tudom, hogy most nevettek rajtam, hogy ez mennyire természetes és hogy miért nem tudom feldolgozni. még idő kell, de már haladok a jó úton. és a novemberi kontrollom is azt mondta, hogy ügyes vagyok és decemberben jöhet az összehasonlítás 1 év után. becsúszott szeptemberben egy mindenmentes virsli, csak éppen nem az volt, aminek írták. így emberi hibáimból adódóan elkenődtem, kicsit magam alatt voltam, de természetesen a nagyon kedves doktorbácsim megnyugtatott, hogy abszolút szuperül haladok és csak a cél lebegjen előttem. noooos, lebeg is, sőőőőt tisztul elégggéééé ...:)

szó, mi szó őszi szünetben megjártam Londont és nagyon  nyelvnyújtós lettem...képzeljétek, ott az ételallergiásoknak nem kell ennyire előregondolkozniuk, hogy mit szeretnének ebédelni. konkrétan nagyon sok helyen tudnak nyamizni elérhető áron. a másik szívszorító élményem, hogy az angol tesco fel van mindenféle finomsággal szerelve, hogy ne éhezzünk. olyan finom zabtortát tudtam venni, hogy még most elérzékenyülök és nosztalgikus hangulatba kerülök, ha a reggeli zabitalos kávémmal való románcára gondolok...:) szeretlek kedves angol tesco és utálom, hogy itthon nem tudunk mindent elérni megfizethető áron.

jajj és annyira boldogságosság volt, hogy 11 hónap után mindenmentes lasagne-t ettem és nem voltam tőle rosszul. annyira, de annyira pozitív volt. megmondom őszintén kicsit mindig azt éreztem, hogy bennem van a hiba, hogy magyarországon nem találok, semmiféle kajálós helyet, de úgy tűnik felül kell bírálnom ezt a kijelentésemet. és persze az is benne volt az életérzésben, hogy "selejtes vagyok", hiszen ételallergiás vagyok, nekem máshogy kell ennem, de a többieknek nem. sokszor megkaptam, hogy de miért kell erre így idefigyelni, csak túlzol. de ezekkel nem törődtem, mert tudtam, hogy nekem lesz jobb, ha mindenre még jobban odafigyelek és tartom magam a célokhoz.

tudom, hogy most lehet, hogy furcsáljátok, hogy ilyeneket írok, de bizony az elején belefutottam olyan dolgokba, hogy csak néztem. de mára kialakultak a megszokott kis boltjaim, piacom, kedvenc alapanyagaim, a kis szokásaim. ha bár még nem jubilálok, de már most elmondhatom, hogy ezzel az majdnem 1 évvel többet nyertem, mint gondoltam volna. voltak benne nehéz pillanatok, de azt hiszem ezek kellettek, hogy még jobban megbizonyosodjak, hogy a macisapis lány bizony jó úton halad és örül, hogy a blogját is ennyien olvassák, még ha nem is írt bele mostanság. és várjáááák a recepteket.

u.i.: legyen itthon is london!:) csóóóók. holnap jelentkezem :)